Energiagyógyászat


"Vigasztalódjál, mert nem keresnél, ha nem találtál volna már meg." (Pascal)

Miért energia által gyógyulás?

Az, hogy világunkban minden energia, ma már köztudott, a kvantumfizika elméletei nap mint nap részei az életünknek akkor, amikor "gondunk-bajunk", berögződéseink, fájóan ismétlődő jelenségeire valahol máshol, más látásmódban keressük a feloldódást. 

Az energia hullámtermészetű, folytonosan változásban van. 

Az energiával való gyógyulást választani azt jelenti, hogy sokkal könnyebb úgy gondolni magunkra, mint egy folyton változó jelenségre, mint a folyó patakra, vagy a lenyűgöző óceánra és mélységére, mint kőbe vésett szavakra. Annak a választása is, amikor tudjuk, hogy egyetlen valóság nem létezik, és tudjuk, hogy egyetlen nézőpont mellett számtalan elfér, míg annyira kitágul a perspektíva, hogy benne a történeteink már valami egészen más megközelítésbe helyeződnek, és rájövünk, hogy egy kollektív térben létezünk.

Annak a választása is amikor tudjuk, hogy valami megfogalmazhatatlan köt minket ehhez a létünkhöz. És keressük.

Önismereted mélyül. Könnyedebbé válik hozzá állásod a gondolatvilágodhoz, ami a Tudatod tágulását jelenti, befogadóbbá válsz. Ettől könnyebbül az ember lelke. Nyugodtabbá válik, kiegyensúlyozottabbá, békésebbé, a legmegpróbálóbb időkben is. 

Nem a nehezek eltűnését jelenti, hanem az egész életfolyamban való AKTÍV részvételt, mert részt vállalsz abból, ami korábban nem ment, érzelmi-gondolati gátak miatt. 

Energiagyógyászatot választva felmerülhetnek kérdések:

"Mi lenne ha megadnám az esélyt annak, hogy most máshogyan lehet, mint korábban?"

"Mi lenne ha ma BÉKÉben hagynám magamat?"

"Mi lenne, ha minden mai cselekedetemben, vagy akár egyetlen egyben zsigerekig hatóan részt vennék az összes érzékeimmel?"

"Mi lenne, ha ami tegnap zavart hozott, zavart, szúrt, fájt, nyomott, arról ma nem tennék megállapítást?"

"Mi lenne ha ma pont most engedném, hogy áthulljon rajtam a történetem élménye, pontosan úgy, mint amikor a víz mossa le az aznapi izzadságot, vagy port a bőrömről?"

"Mi lenne ha ma az lenne a hitem, hogy a történetem általam történik és nem velem?"

"Mi lenne ha ma a testem jelzését, bárhol, bármit jelez, úgy figyelném akár egy tanú? És úgy figyelném mintha most először találkoznék magammal?" Megfigyelem a kezemet úgy mintha most látnám először és semmit nem tudnék róla.

"Mi lenne, ha ma amit súg a szívem, figyelemmel hallgatnám, nem érteném, és egy apró picike lépést megtennék felé úgy, hogy megengedem, hogy a válasz megérkezzen magától? Kifolyjon valahonnan egy óvatlan pillanatban a tudatosságom napkorongjába? Például mosogatás közben. "

"Mi lenne, ha a testemre úgy tekintenék mint a földi létezésem szeretetteljes megtestesítőjére, segítőjére, váltó(zó) ruhámra, amiben soha egy másodperc erejéig sem  történik meg az Élettől való elszakadás? Mert az élet megnyilvánulása. "

"Mi lenne ha megadnám az esélyt annak, hogy most máshogyan lehet, mint korábban? Csak úgy könnyedén a szemem sarkából figyelve?"

Az én szándékom erre inspirálni, hogy gyakorold ezt a fajta Látást a világodról, mert csak egy fél fordulat, a FEJÜNKÖN való átbucskázás, ezért tartom az energiával való gyógyászatot és ennek jövőjét az én meglátásaim szerint egyre kiterjedtebbnek és nyilvánvaló elfogultságaim felől a legvalódibbnak.

Gondolatiságunk az Élet zajlása, akár egy folyó...
Tiszta Tudat vagyunk, amibe még ennek meglátása is tágan belefér.
Így vagy úgy az ember önmagát és csakis önmagát képes gyógyítani.

Az öngyógyítás látásmódja.

A testünk mindig azt mutatja meg, hogy miben hiszünk. Ahogyan gondolkozunk, úgy látjuk a világunkat. Ahogyan beszélgetünk önmagunkkal, és megéljük önmagunkat, sokféleségünket, annak megfelelő látásmódban éljük meg a világunkat. Gondolatvilágunkhoz kapcsolódik az érzelemvilágunk, viselkedésünk, tehát cselekvésünk mindezekből indul ki. Töredezetten élünk, lelkünk sok-sok apró aspektusa jelenik meg mindennapjaink történéseiben. 

A lelkünk tapasztalatai vajon honnan származnak? Ennél még fontosabb, hogy ezek a tapasztalatok az életünkben való fejlődést segítik vagy gátolják? Jobban érzem magam a bőrömben tőle vagy vannak betegségeim is már? A Léleknek a történések csak tapasztalat szintűek, mindegy hogy az Életet az igenli vagy esetleg megakasztja. 

Itt lép be az Elménk. Az Elménk tanítható, programozható, ez azonban megismerést igényel, és felé fordulást. 

A gondolat és érzelem nem Te vagy. Tudatosságod KÉPes ezekre rálátni, eldönteni, hogy az kellemes számodra vagy nem az. Az ami Én, mind azonosulás a test -vagy elme tudattal, és egy ahhoz kapcsolódó felépített, és működtett világnézet berendezkedése. 

Az ember Tudata sokkal sokkal több, mint a gondolatvilága! Sokkal több, mint amit KÉPes elképzelni arról!  A lehetetlent és megfogalmazhatatlant addig hívjuk annak míg az abban búvó kötöttségeinket meg nem figyeljük.

Az energiagyógyászat effelé a tágabb elképzelés felé visz, affelé, ami egyszerűen ennek a megfogalmazhatatlan, személy nélkülinek az alternatíváját engedi be, a szívedbe, ezzel gyógyítod magadat. Következetesen újra és újra kapcsolódva Önvalódhoz a gyógyulás megtörténik.

Technikailag online kapcsolódunk, zavartalan, biztonságos térben ráhangolódunk az érkező energiákra, kényelmesen elhelyezkedünk, és a beszélgetést követően a kezelés körülbelül 1 órát jelent. A gyakorisága és hossza attól függ, hogy a megváltozott, gyógyult állapotot meddig képes a rendszer megtartani. Ez függ attól, hogy a szemlélet milyen mértékben változik, mert ettől függően válnak az érzelmi minőségek és viselkedések könnyedebbé. Mindenkinél egyedi az időtartam, viszont az önmegfigyelés elválaszthatatlan tőle és nagyban segíti a folyamatot. Az öngyógyítást Te magad is tudod majd végezni otthon, ez életedre szólóan óriási segítség lesz!

Egy alkalom ára: 9000 FT

Helyszín: online (skype vagy whereby) 

Bármilyen kérdés merül fel benned, hívj a +3630-548-0858 számon, vagy írj a sebestyenjuditsj@gmail.com címre, vagy @sebestyenjudit_muhely Instagram oldalamon is megtalálsz, örömmel válaszolok.



Még egyszer: Az általam alkalmazott módszerek kizárólag az önmegismerésben, a teljesebb, önazonosabb élet alakításában nyújtanak segítséget, és egészséges pszichéjű egyéneknek szólnak, nem helyettesítik az orvosi illetve pszichoterápiás kezeléseket, csupán kiegészíthetik azt, mint alternatívák.