Művészet, mint gyógyító tevékenység
Pár sor az alkotói játék erejéről
"Az alkotás során a játékosság rendet teremt, sőt maga a Rend. A zavaros, tökéletlen "valóságba" időleges, elhatárolt tökéletességet visz be. " (Huizinga)
Amikor egy képre nézünk, zenét hallgatunk, vagy a természetben hangolódunk: élményt nyújt. Ilyen módon hat ránk. Történetek, gondolatok, érzelmek kavarognak bennünk. Másik világba pottyanunk, ami sokszor annyira valóságos, hogy az alapján hozunk meg döntéseket. Olyan történet bontakozik ki, ami információt nyújt a hollétünkről, a reakcióinkról, a "háttérvilágunkról". A belső képeink "beszélnek", mesélnek rólunk. A gondolatvilágunkról, a motivációinkról, a reakcióinkról, a mozgatóinkról. :)
A TERMÉSZET FINOMHANGOL
"Ha engedjük, hogy az év körforgása hasson ránk, olyan erőkre teszünk szert, amelyek segítik önmagunk mélyebb megértését. Csak ezáltal érezhetjük meg, hogy milyen finom szálakkal fűződünk ahhoz a világhoz, amelybe beleszülettünk." (C.G.Jung)
" A természettel való kapcsolat újjáépítése, felerősítése az alkotófolyamat során a belvilágunkhoz visz közelebb. Az évkörre, az évszakok változásaira való ráhangolódás mozgásba hozza a lelkünket, aktivizálja az érzelmeket. A természet változásai analógiás kapcsolatban állnak a lélekben zajló folyamatokkal. A hónapok szimbolikája és archetípusai tükröződnek az évkörhöz kapcsolódó népszokásokban, vallási hagyományokban és a hozzájuk kötődő ünnepekben. Az évkör végigjárása során a vers és zene közvetítésével, azaz áttételes módon érintődnek a személyes élmények, érzések. Ezek alkotásban történő megjelenítése, majd az alkotások közös megbeszélése kapcsolatot teremt mind a személyes, mind a kollektív tudattalan területeivel. A természettel való egység az önmagunkon, a kis énen való túllépést szolgálja és egyben segíti az univerzumhoz való kapcsolódást. A hétköznapi tudatból kiindulva a természet és a művészet archetipikus erejével haladunk az imagináción és az inspiráción át egy magasabb (szellemi) tudatig. "
Mi is az: szabad alkotásban gyógyulni?
Közösen hangolódunk a természetre, inspirálhat a közeg, a vers, és a zene. Ellazultan engedjük, hogy a kezünk vigyen az alkotás során. Megfigyeljük közben a gondolatainkat, érzéseinket, a testünkben megjelenő érzeteket. Változatos anyagokkal dolgozunk: agyaggal, festékkel, krétával, papírral, montázst készítünk. A kreativitásunkat, önkifejezési vágyunkat éljük meg, közben megtaláljuk a kapcsolatot azzal a részünkkel, ami örök, igaz, csendes tágasság. Finoman önkifejezünk, óvatosan mesélünk az alkotás során megélt élményeinkről, kapcsolódunk egymáshoz. Az alkotói folyamatban, egy támogató "játék-térben" biztonsággal megélhetők ezek az élmények, finoman érinthető, lágyan kifejezhető, kérdéseket, válaszokat hoz. Teret kap az, ami addig árnyékban volt. Összeáll a kép. Önmagunkhoz jutunk közelebb azáltal, hogy a hagymahéjakat bontjuk lefele. Tisztább lesz a belső hang, az intuíció.
Létezni vagy tenni valamit...Melyiket választod?
Adni, tervezni, építeni, megalkotni, teremteni, eredményt elérni, aktívan lenni, férfi minőséget élni.
Kapni, befogadni, megengedni, hallgatni, megérteni, közösséget vállalni, női minőséget élni, passzívnak maradni.
A kettő alkotja a teljességünket, érvénye van mindkettőnek. Mi a nehezebb? Aktívnak lenni vagy passzívan befogadni? Lépni vagy létezni? Lehet együtt?
A fonal amikor elvész, kezd a külvilág zaja szétesést hozni, mi az ami mégis ébren tart? .......... - Talán ideje van annak, hogy a fa elengedje a levelet, a levél a fát. Talán az alkalmazkodás ideje lejárt...Amikor hull a falevél, bomlik az avar, megállítható a szaladás? ....a külvilág felé a megfelelést mikor adjuk fel? Mikor van ideje az ingerek feldolgozásának?.. Talán az űr ami elől futunk, inkább pihenést kíván, szünetet, hallgatást, befogadását annak, ami már eltűnni szeretne.... Az űr szabad tere hozza a levegőt, adja a teret majd a teremtésnek, az alkotásnak. Ne szaladj előle.... Végre szabadon, előre elgondoltak nélkül csak úgy megengedve, meghallva magunkban a legbelső magunk, vezetőnk hangját. Belső iránytűnk újra irányba áll.
... olykor csak úgy céltalanul alkotunk a magunk kedvéért, terv és koncepciók nélkül, feltétel nélkül kifejezve önmagunkat a papíron, hadd jöjjön elő belőle az, ami már amúgy is benne rejlett... a papír, mint a tiszta Tudat tartja a felbukkanó gondolatainkat, érzéseinket ott benne, magában, a fehér semlegességében. Olykor pedig kell a terv, a koncepció, a minta, ami szép és jó, tovább vihető...tovább adni azt, ami abból ered ami érdemes, színes, és benne a hit, hogy tovább hordva magunkban, egyszer csak egy kegyelmi állapotban összeáll a nagy kép, megszövődik a családi szövet. Aztán olyan is megesik, hogy átírni muszáj... mert nem épít, nem kibont, hanem fájó..... holtvágányra visz, olyan rétegekbe, ami heted íziglen hordja a családi titkokat...lehet, hogy elég csak beismerni, hogy látjuk Őt is, és máris ott terem az ami átír, ami átmintáz, ami gondoskodó, ölelő, szerető, sosem fojtogató, hallgatva figyelő, befogadó, jóságos, tiszta és érték...
.....nem tudom, milyen a helyes lázadás...talán olykor vörös, puffogó, kikiabáló és erővel szorító, egészen falat felhúzó ... talán szenvedélyből indul, hívat valami, ami Igaz..... mégis kit tagadok a háttérben?
olykor pedig meghallgató, figyelembe vevő, igaz utat tudó, és amellett kitartó, csendes, talán ez a legjobb szó rá: csendes tevő.
Technikailag egy alkalom leírása:
A MINT-A Közösségi Műhelyben a Természetre hangolódunk, mert a Természetben történő változások analógiásan a lelkünkben is megtörténnek. Nem ugyanaz, de mégis hasonlóak a megélések az érzelemvilágunkban. Pl ősszel aktuális a levélhulláskor az elengedés témája vagy nyáron a teljesség, érettség fogalmai foglalkoztatnak. Ezért az évkörre, és az ünnepekre hangolódunk, azokhoz az energiákhoz kapcsolódunk, amelyek a legtermészetesebbek számunkra, mert a Természet részei vagyunk. A benne és általa fellelhető archetípusokban élünk, lelkünk rezonál velük, általuk. Megéljük a változás természetességét.
A foglalkozásokon különböző technikákkal dolgozunk majd: akvarell, olaj- és porpasztellkréta, agyag, szén, montázs és kollázs. Relaxálunk, verset, zenét hallgatunk, illetve néhány alkalommal mesék útján járunk. A foglalkozásokon való részvétel semmilyen előképzettséget nem igényel, minden emberben ott a Művész, csupán kíváncsiságot és nyitottságot igényelnek az alkalmak.
Események keretén belül találkozunk, amiket Facebook csoportomban, hírlevelekben , illetve a gombra kattintva tudsz nyomon követni.
Bármilyen kérdés merül fel benned, hívj a +3630-548-0858 számon, vagy írj a
Picit hosszabban
Az alkotói folyamat gyógyító hatása
Az alkotás a világ kezdete óta maga a játékosság, inspiráció, kísérletezés és kreativitás. Ezek a fogalmak bár körbeírják, valójában az alkotás maga az Élet. Az archaikus ember világlátása tisztán tükrözte a valóság játék mivoltát, élt benne a tudás, hogy amit a világban érzékel, azt önmagából vetíti ki rá. Nem azonosult a testével, sőt még a gondolataival sem. A játéknak nem a vidámság volt a szinonímája, nem a könnyedség, hanem az Élet maga, egyfajta komoly derű.
Civilizált társadalmunkban ahogyan megszülettek a fogalmak, úgy mint a kreativitásról vagy akár maga a játékról való gondolkodás, az alkotást magát eleve olyan térbe helyezte, ahol megkérdőjelezhető annak kibontakoztató ereje. Ha a játékról gondolkozok, máris különszedtem azt annak szakrális eredetétől. Azonban a tudat differenciálódása szintén a természet rendje, a megismerési folyamatok mikéntje és hogyanja.
Ahogyan normák és szabályok aktusává tette a modern idő magát az alkotást, úgy vált meg eredendő teremtő képességének tudásától az ember, szakítódott el szakralitásától, és vált egyfajta világi hétköznapi, vagy épp csakis a "magasabbrendűek" zárt és időhöz köthető terévé az alkotás.
Márpedig az Életet nem lehet sem térbeli, sem időbeli keretbe zárni. A súlyt azonban mindezek a fogalmak adják meg számunkra és bármennyire furcsa, ezek kötnek ide, és földelik le azokat az ideákat, szellemi potenciálokat amiket az ember magasabb szférákból képes érzékelni és képes nekiállni a megvalósításának.
Az alkotásnak mindig volt olyan többletjelentése, amit csak az ember képes felfogni, megélni, és megérteni.
Önmagunkhoz és a környezethez való szeretetteljes viszonyulás, az életben való aktív részvétel, életörömhöz való kapcsolódás, a tudatos és a tudattalan világ közti kapcsolat fenntartása, a kül -és belvilág közti folytonos kölcsönhatás az egészségmegőrzés szempontjából a legalapvetőbb témák mai korunkban, mert az egységben való gondolkozástól eltávolodtunk. Ha a fényről beszélünk, a sötétet is odahúzzuk magunkhoz. Addig vigyázunk az egészségünkre amíg elhisszük, hogy létezik a betegség, és nem mindez egymás kiegészítése: a bennünk élő természet folytonos harmóniára törekvésének megmutatkozása az anyagban. Ha az Élet általunk nyilvánul meg, nem kérdőjeleződik meg bennünk önmagunk szeretete, vagy mások irántunk érzett szeretete, vagy az életörömöt sem keressük, mert éljük a szeretetteliséget önmagunk formájában és így a világunkba is ezt vetítjük.
Személyiségünk mozgásban, fejlődésben van és így harmonikus, folytonos kiegyenlítődésében teljes.
Az élet a sötétből és a mozgásból fakad. A fejlődés mindig a középpontunkból való kibillenés és egyidejűleg a középpontba, harmóniába való visszatalálásról szól. A cselekvés pedig az, ami materializálódik az alkotás során. Vagyis a változás, a fejlődés elválaszthatatlan tőlünk, mert mi magunk vagyunk az.
Az alkotásnak felszabadító ereje van, megismerhetjük belőle érzelmeinket, indulatainkat, motivációinkat, a belvilág kivetül az anyagba, és az alkotói játék kiszámíthatatlansága során a bátran megélt inspirációs erő a kreativitást kibontja, hallgatunk a megérzéseinkre, döntési és problémamegoldó képességünk megnő, tettrekészekké válunk, a személyiséget mozgósítja, mert megkönnyebbül, rekreálódik a lélek. Minden a játékból indul.
Ahhoz a belső erőhöz kapcsol, ami a cél és szándék nélküliség tág megengedő terében a belül lezajló történéseket szabadon engedi megtörténni. A kezdeti feszültség konstruktívan átminősül a papírlapon, agyagban az alkotói játék során.
Ez az energiatér az Önvalóhoz, Eredethez, Felsőbb Énhez, Kozmikus Rendhez való kapcsolódás tere, ami valójában az öngyógyítás útja. Visszatalálunk ahhoz a minőségünkhöz ami a világot egységében képes látni.
Látva az alkotásunkat megismerhetjük önmagunkat, szándékunkat, érzelmeinket, gondolatok fűződnek hozzá, rácsodálkozunk önmagunkra, hiszen a játék tere a tágabb elképzelések perspektívájából mindig befogadó, elfogadó. A közösség lágy, megtartó és támogató ereje megtapasztalható, nem vagyunk egyedül. Intuitív érzékelésünk erősödik, hiszen a játék, alkotás során az előreláthatatlanságában megnyilvánuló egzisztenciális bátorságot tapasztaljuk meg újra és újra élmény szinten. (Dolinszky)